A messziről jött idegen

Sziasztok!

Az elmúlt bejegyzésekben másról sem beszéltem, mint fociról, szóval lassan ideje lenne valami focis téma köré szerveződnie az oldalnak. Lehet ha legközelebb otthon leszek, majd megálmodok valami focis designt, és egy kis külső segítséggel átvarázsolom az oldalt majd valami más külsőre. Na mindegy... Szóval... Térjünk a lényegre.
Természetesen most is a fociról, hova tovább, a magyar fociról lesz szó - gyakorlatilag kicsit cáfolom a legutóbb leírtakat. De... ha elolvassátok, majd megértitek, miért.
Régóta érlelődött már ez, de meg akartam várni, amíg kicsit elül a vihar, és olyankor posztolni, amikor már minden biztos. Most pedig már minden biztos, ennél biztosabbak, csak október 11-én leszünk (igen, a Románia-Magyarország meccs jeles dátuma). A fő témánk tehát megint a magyar foci lesz, ha van még olyan, aki nem unja, akkor az jöjjön velem bátran, a tovább mögött folytatom.

Kezdjünk mindent egy évvel ezelőtt. Tehát a következő a szituációnk, Egervári Sándor a szövetségi kapitány - még. A helyszín Amszterdam, Hollandia. A dátum 2013. október 11. Az esemény Hollandia - Magyarország Európa-bajnoki selejtező. Az eredményt szerintem mindenki ismeri, ez alapján akár hívhatnánk a magyar futball fekete napjának, nem részletezem, csak az eredményt írom - Hollandia - Magyarország 8-1. 

Persze, ez egy borzasztó és lesújtó eredmény, ami mindenkit mély csalódással töltött el, de most őszintén. Volt bárki, aki nem számított erre? Mielőtt bárki feltenné a kérdést, igen, láttam a meccset, és igen, megvan a véleményem róla. De megismételném, amit Szalai Ádám mondott. Jobb az, ha nem 8-1, hanem 6-1? Mert öt gól különbség meg van a két csapat között. És emellett a meccs mellett ugyanúgy láttam az Egervári-éra majdnem minden más meccsét is. Láttam a finnek elleni 2-1-et, a San Marino elleni 8-0-t, láttam a 2011-es amszterdami 5-3-at, és az után a meccs után nem lehetett letörölni a vigyort a képemről, mert kikaptunk, de azon a meccsen egy minden tekintetben szerethető, küzdeni tudó csapatot láttunk. Láttam a svédek elleni 2-1-et, az utolsó percekben lőtt góllal, és a játékosok katartikus örömével. Láttam a törökök elleni 3-1-et is, és láttam a románok elleni meccseket is. DE! Mindettől függetlenül - vagy éppen ezért - azt mondom, hogy Egervári jó munkát végzett. De a vezetőségnél már nem fért bele egy jó nyócegy, ezért le kellett köszönnie. Pedig az elmúlt 30 év szövetségi kapitányai közül egyedül ő zárt 50%os győzelmi mérleggel, a többiek mind ez alatt vannak. Egervári irányítása alatt a srácok fociztak, és felszántották a pályát - többnyire. Bukarestben pont nem, de ha valaki focizott már akármilyen meccsen, legyen szó tétmeccsről, vagy felkészülésiről - és tök mindegy, hogy egy iskolai bajnokságról, vagy nemzetközi kupáról van szó - az tudja, hogy ez benne van a fociban. Benne leng a játék szellemében az, hogy néha rossz napja van az embernek, hova tovább, az egész csapatnak. És ezért nem kell senkit keresztre feszíteni. 

Szóval Egervárit elzavarták, és a helyére hozták Pintér Attilát, aki bár majdnem egy évig kapitánykodott, az első tétmeccse után lemondatták. Ez azért így látatlanban is sokat elmond az emberről. Annyi faszságot még ember nem látott/hallott, amit ez a fogalmatlan szerencsétlen összehordott. Beszélni nem tudott, a technikai, szakmai tudása a béka segge alatt volt, mégis odakerülhetett, aztán meg is lett az eredménye - egy lenyűgöző 1-2-es vereség az észak-írek ellen, hazai pályán. És ez megint csak az edzőt minősíti. Persze, megint lehet élni a mondással, hogy ha nem megy a kupi, nem a madame-ot kell lecserélni, hanem a kurvákat, de most őszintén. Van bárki, aki azt gondolja, hogy ennek az embernek van bármi, tényleg, akármi köze ahhoz, ami a futballpályákon zajlik? Szóljon nyugodtan, és adjon tíz percet, bebizonyítom neki, hogy nincsen. 

Szóval Pintért is kirúgták, egy hónappal a románok elleni selejtező előtt. Nem bántam egy percig sem, de kicsit azért aggódtam, hogy mi lesz itt. Aztán jött a hír, jön Dárdai Pál. És én már ekkor mosolyogtam. Mert nagyjából Dárdai az egyetlen olyan alak a magyar fociban, aki még nem vesztette el a hitelességét. Szóval ha ő nem tud itt rendet tenni akkor senki, én ezt gondolom. Persze, durva dolog ilyet kijelenteni egy 38 éves emberről, de ő érezhetően profi. Ő nem ebben a panamázásban nőtt fel, nem ebben a miliőben. Ady volt az, aki a költészetében Magyarország elmaradottságát a mocsár szimbólummal érzékeltette. Tökéletesen ráhúzható a magyar focira. Szóval Dárdai profi, mert bár nincsen pro licensze, de azért ő ott Berlinben elég komoly embernek számít, ráadásul minden látható jel szerint ért is hozzá. 

És profi a hozzáállása is. Hogy ezt honnan látom? Nem szoktam, de megnéztem az első sajtótájékoztatóját, mert kíváncsi voltam erre az emberre. Egy olyan prezentációval, játékos válogatási elvvel, állt elő, hogy én csak néztem. Persze, neki ez természetes, mert nyugaton ezt látta, de itt nálunk, elmaradott kis hazánkban ez igenis korszakalkotó újítás. És ehhez hozzájön az, hogy látszik az emberen, hogy akar, és pörög, és forog az agya. És megindokolja a döntéseit. És azt mondja, hogy nem szabad elfelejteni, hogy ez egy játék, és figyelni kell a játék szeretetét. Az alázatot. Meg kell találni, kinevelni a vezéregyéniségeket a csapatban. Támogatni a zseniket - akik nyilván nem feltétlen (egyelőre nem) világviszonylatban zsenik, de Magyarországon belül igenis azok. Ha ebből a hozzáállásból csak egy egészen kicsit átragaszt a srácokra, én már örülök. Sőt, én már most örülök. Mert nincsen Guzmics, nincsen Devecseri, nincsen Lipták és nincs Koman. Hiányzik kicsit Bogdán Ádám, de szegény sérült, szóval igazoltan van távol - és Dárdai számol vele. 

Dárdai egy hiteles figura. Egy szerethető, kedvelhető fickó. Egy olyan ember, aki néhány nap alatt a háta mögé állította a csalódott és dühös "csőcseléket", az ország futball-kedvelő közegének egy jelentős hányadát - mondhatni, az ország jelentős hányadát. Mert Dárdainak most mindenki szurkol, az is aki igazából a magyar foci bukását várja. De ez az ember.... Nekem iszonyat szimpatikus. És nem tudom.. Csak úgy örülök neki, hogy látom a remény csillogását. (Figyelitek? Az észak-ír meccs volt az, amikor azt mondtam, hogy én soha többet magyar focit. Most jön az a rész, hogy megint reménykedek.... Megvannak ám a felsorolt stádiumok... És pontosan tudom, hogy ebből a körből nem fogok tudni kiszállni. Egyelőre nem is akarok)

Szóval kedves német földről érkezett Dárdai Pali! Sok sikert a magyar foci megreformálásához. Mi itthonról ezerrel szorítunk neked családostul, barátokkal együtt. Egy kalappal neked meg a srácaidnak! :)